Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Morvai az MSZP-nek: ti, tolvajok, szemkilövetők beszéltek törvényességről?

2009.12.22
Tisztelt MSZP!
Olvastam mai sajtóközleményüket, amelyben harciasan kikeltek az Új Magyar Gárda avatás és a Jobbik ellen. Nagyon megértem elégedetlenségüket.
Önök 2006 őszén úgy döntöttek, folytatják dicső elődeik - a 110 millió ember haláláért felelős bolsevik vezérek - szokásait, s aki önöknek nem rokonszenves, annak kilövetik a szemét, a nyílt utcán összeveretik pribékjeikkel, bebörtönzik, ÁVH-s módszerekkel megkínozzák és koncepciós büntetőeljárás alá vonják.
Igen rossz néven vették és veszik, hogy a magyar nép végre fellázadt az önök és testvérkéik, a liberális törpepárt terrorja ellen. E lázadás, a nemzeti ellenállás kiemelkedő szereplője az Új Magyar Gárda Mozgalom és a Jobbik. Önök, akik húsz éve a hét elején még marxisták voltak a hét végére pedig már csak a Tőkét akarták megtartani Marxból, s ellopták a gyárakat, a téeszeket a munkásemberektől és a parasztoktól, önök beszélnek törvényességről? Önök, akik gyarmattá tették a Hazánkat, akik megfélemlítettségben tartják a tisztességes munkából élő embereket, önök oktatnak bennünket a jogrendről?
Önök, akik véres rendőrterrort vezettek be és tartanak fenn a MI HAZÁNKBAN? Önök, akik Göncz Kinga személyében egy fő-szemkilövetőt jelöltek az Európai Parlament Szabadságjogi, Rendészeti és Igazságügyi bizottságának alelnökségére?
Önöknek tényleg semmiféle határérzékük nincs, amikor a magyar nép megalázásáról van szó? (Ezúton is kérek minden tisztességes magyart és külföldit: ne nyugodjunk addig, amíg ez a gyalázatos helyzet meg nem változik és Göncz elvtársnő le nem mond vagy el nem távolítják! Számoljunk be külföldi barátainknak is kormányuk rémtetteiről az emberi jogok sárbataposása terén, s kérjük, hogy ők is követeljék írásban az EP elnökénél az alelnök elmozdítását!) Kedves MSZP vezérek, az önök ideje lejárt!
A 2010. évi választásokra a magunkfajta nemzeti érzelmű embereknek azt kell célul tűznünk, hogy az önök szemkilövető, országromboló tolvaj pártja egyáltalán ne kerüljön be a Magyar Parlamentbe, s méltó büntetésük letöltése után mindenestül tűnjenek el a történelem süllyesztőjében!
Az SzDSz-t bátor és határozott fellépéssel már sikerült megfékezni az arcátlanságban és a magunkfajták feletti uralkodásban. Most az önök megfékezése, és a magyar politikából történő elzavarása van soron.

Adjon az Isten Szebb Jövőt!
Morvai Krisztina EP képviselő

  ►  I. Nemzeti gazdafórum dr. Morvai Krisztinával

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.