Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A kommün terroristái

2009.12.22

Amikor a magyar csapatok 1918 őszén a felbomlott frontokról hazatértek, a legtöbb magyar ezred teljesen felszerelve, fegyelmezetten érkezett meg és könnyen meg tudta volna védeni az ország határait mindenfajta ellenséges betörés ellen. De 1918 november elsején a hazaáruló Károlyi Mihály gróf lett a Magyar Szocialista Népköztársaság elnöke. Ennek a gyászkormánynak volt a hadügyminisztere az a Linder Béla nevű ezredes is, akinek ajkáról az októbrista forradalom legszégyenteljesebb jelszava elhangzott: „Nem akarunk többé katonát látni..."
Ezekkel a dicstelen szavakkal bocsátották szélnek a négyéves világháború ezernyi csatájának hős magyar honvédéit...
Mi sem természetesebb, hogy ettől a perctől fogva a tanácstalanul álló csapatok soraiban megbomlott a fegyelem és a lejtő szélére taszított Magyarország feltartóztathatatlanul sodródott végzete felé.
A szabadon garázdálkodó kommunistákkal szemben a tehetetlen bábként vergődő „népkormány" minden ellenállásra képtelennek bizonyult.
Alig telt el négy hónap és Magyarország félrevezetett népe 1919 március 21-nek reggelén arra ébredt, hogy a kommunista párt átvette az uralmat.
Az utcasarkokra ragasztott kiáltványok fennen hirdették, hogy Károlyi Mihály „önként" adta át a hatalmat a „magyar" tanácsköztársaságnak . . .

*

Kun Béla (eredeti nevén: Kohn Áron), egy nemrégen bevándorolt galíciai zsidó fia, a világháború előtt munkásbiztosító-pénztári tisztviselő volt Kolozsvárott. Éppen vizsgálatot indítottak ellene sikkasztás miatt, amikor az általános mozgósítást kihirdették. Kun Béla is bevonult katonának. Az orosz harctérre került, ahol mint a  21. gyalogezred tizedese 1916 júliusában megadta magát.
Szibériába került fogságba, de a forradalmárok 1917-ben szabadon engedték a tomszki táborból. Honfitársával, Szamuely Tiborral együtt, akkor alapította meg a „Vörös Igazság" című időszaki lapot. Mindketten az orosz szovjet szolgálatába állottak, a vörös kormány támogatására csapatokat szerveztek és a hadifoglyok közötti agitációt irányították. Sikereik elismeréseképpen Kun is, Szamuely is közvetlen összeköttetésbe kerültek Moszkvában Leninnel és Trockijjal, akiktől fontos megbízatásokat kaptak a magyarországi tanácsköztársaság megalakítására.
Kun Béla már négy nappal Károlyiék uralomra jutása után, 1918 november 5-én útrakel Magyarországra, Lenin utasításával és Moszkva pénzével a zsebében. A határt hamis útlevelekkel lépi át Szamuely és Rabinovits kíséretében. November 19-én már Pesten van s megszervezi a kommunista pártot. Megindítja a Vörös Újságot, támadja Károlyit, fokozza a propagandát és vörös gárdát szervez. Közvetítők útján 200.000 korona értékű fegyvert és lőszert vásárol.
Az 1919 január 9-i kommunista nagygyűlés végre közbelépésre indítja a kormányt. Kun Bélát letartóztatják, de ez csak alakoskodás és komédia. A hazaáruló Károlyi még letartóztatása napján hozzáküldi titkárát, aki a „köztársasági elnök" szívélyes üdvözletét tolmácsolja s megkérdi, nem szenved-e hiányt valamiben? Károlyi egyben azt is kijelenti, hogy a foglyokat nem szabad elszigetelni a külvilágtól és sajtóközleményben értesíti a közönséget, hogy a foglyok jó ellátásban részesülnek, írhatnak és olvashatnak a fogházban. Szerkeszthetik a Vörös Újságot és rádió útján Leninnel is érintkezhetnek.
A kommunista párt ilyen engedékenység ellenére is egyre hevesebb tüntetéseket rendez és követeli a letartóztatott vezetők szabadonbocsátását.
A „magyar Kerenszki" ijedten tárgyal és egyezkedik, majd gyengesége tudatában gyáván átjátsza a hatalmat Kun Béla kezébe, aki a gyűjtőfogházból való szabadulása napján már mint a magyarországi bolsevizmus vezére hirdeti ki a tanácsköztársaság megalakulását.
Ezzel kezdetét veszi a 133 napos rémuralom... a felkészületlen magyarságot megtizedelő zsidó terror vörös diktatúrája . . .

Kun Béla uralmának első napján ezt a falragaszt ragasztották ki Budapest házainak falára:


 

Alig került a hatalom a kommunisták kezébe, megnyíltak a fogházak és fegyházak ajtajai: tömegesen bocsátották szabadon a bűntetteseket. Hogy mennyire hatalomra jutott a bűnöző típus, arra igen jellemző, hogy a kommunizmus bukása után csupán feljelentés alapján közel tizenötezer bűnügyben indítottak eljárást a hatóságok s a fogvatartott egyéneknél letartóztatásuk alkalmával szinte kivétel nélkül találtak lopott, vagy rablott holmit a detektívek.

Lássuk most, kik voltak az első forradalmi kormányzótanács népbiztosai?

Elnök Garbai Sándor.

Külügyi népbiztos Kun (Kohn) Béla, helyettese Ágoston (Augenstein) Péter.

Hadügyi népbiztos Pogány (Schwartz) József, helyettesei Szántó (Schreiber) Béla és Szamuely (Sámuel) Tibor.

Belügyi népbiztos Landler Jenő, helyettese Vágó (Weiss) Béla.

Pénzügyi népbiztos Varga (Weissfeld) Jenő, helyettese Székely (Waissit) Béla.

Közoktatásügyi népbiztos Kunfi (Kunstätter) Zsigmond, helyettese Lukács (Lőwinger) György.

Kereskedelmi népbiztos Landler Jenő, helyettesei Rákosi (Roth) Mátyás és Haubrich József.

Földművelésügyi népbiztos Hamburger Jenő, helyettesei Csizmadia Sándor, Vantus Károly, Nyisztor György.

Szocializáló népbiztos Bőhm Vilmos, helyettesei Hevesi (Honig) Gyula és Dvorcsák Antal.

Közélelmezési népbiztos Erdélyi (Ehrlich) Mór, helyettese Illés (Braun) Artúr. Német népbiztos Kalmár (Kohn) Henrik. Ruszin népbiztos Szabó Oreszt.

Budapest vezetői: Preisz Mór, Vince (Weinberger) Sándor és Dienes László.

A rendőrség és népőrség politikai biztosai: Bíró (Burger) Dezső és Seidler.

Az Osztrák-Magyar Bank kormányzója Lengyel (Goldstein) Gyula.

Az első forradalmi kormányzótanács népbiztosai, helyetteseiket és Garbait, az elnököt nem számítva, kivétel nélkül mind zsidók.
A proletárdiktatúra kikiáltása után - 1919 március 21-én, a már szétzüllesztett hadsereg helyébe „megbízható" vörös hadsereget szervezett Pogány József, az újdonsült hadügyi népbiztos. A vörös hadsereget bolsevista alapelvek szerint állította fel. A tisztek tekintélyét, rangjelzéseit megszüntette és bevezette a politikai biztosok rendszerét.
Pogány (Schwartz) József szabadkőmíves-szocialista újságíróból lett a katonatanács elnöke, majd hadügyi, később pedig közoktatásügyi népbiztos és végül vörös hadtestparancsnok. Egy Schwartz nevű zsidó hitközségi hullamosó gyermeke volt. Nevéhez véres gyilkosságok és kegyetlenségek fűződnek. Ö ölte meg, cinkosaival együtt gróf Tisza Istvánt. Egyike volt a magyar bolseviki terror legnagyravágyóbb alakjainak, aki kéjjel élvezte hatalmát. Csak szalonvonaton utazott, valóságos háremet rendezett be magának és állandóan Napóleont utánozta mozdulataiban, testtartásában és minden külső megnyilatkozásában. Saját szórakozására nagy lóversenyeket rendezett.
A magyarországi kommunizmus legszörnyűbb alakja: Szamuely Tibor, akit vérengző kegyetlenkedésében senki sem múlt felül. A világháború előtt egy pesti újság riportere volt. A háború alatt szintén az orosz fronton katonáskodott, megadta magát és Kun Bélával együtt tanulta meg a bolsevizmus véres mesterségét. Ez a szürke arcú, szűk mellkasú, alacsonytermetű vézna zsidófiú már 28 éves korában lett népbiztos és rendkívüli kegyetlensége szadista hajlamokban nyilvánult meg. Külsőleg ellentéte volt Kun Bélának, akit kövérkés alakjával, duzzadt képével, rövidre nyírott vöröses hajával, csámpás járásával, gyanakvó véres szemeivel, nyálfröcskölő vastag nedves ajkával „disznófejűnek" hívtak kortársai.
Az a négy és fél hónap, amely alatt ezeknek a gonosztevőknek sikerült fékevesztett terrorjukat a magyar nép tömegeire reákényszeríteni, valóságos golgotajárás volt.
Az üzemeket, bányákat és közlekedési vállalatokat egy héten belül szocializálták és a munkástanácsok ellenőrzése alá helyezték. A bankbetétek kifizetését megszüntették. A lakásokat elrekvirálták. A „házbizalmi"-tól függött, ki maradhatott a lakásban. A kereskedők csak az igazolt vörösöknek adhattak el árut. A termelési népbiztosság lefoglalta az ékszerészeknél az 500 koronánál drágább ékszereket. A magánszemélyek is kötelesek voltak beszolgáltatni ékszereiket. Elrendelték az általános népszavazást is. A munkaadóknak, tőkéseknek, kereskedőknek, papoknak és szerzeteseknek nem volt szavazati joguk.
Az élelmiszerek hamarosan eltűntek a piacról, az üzletek kiürültek. A lakosság éhezett. Az alkoholfogyasztást eltiltották. A fürdőket államosították, az istentiszteletet a „szexuális higiénia" oktatásával helyettesítették. Megreformálták a házasságot, a 16 éven felüli leányok és a 18 éven felüli fiúk szülői beleegyezés nélkül egybekelhettek. Megengedték az egyoldalú válást, a szabadszerelmet és törvényesítették a magzatelhajtást.

Ezt a célt szolgálta a nagy példányszámban terjesztett alábbi füzet:

 Az oktatás rendszerét teljesen megváltoztatták. Az egyetemekről elűzték a tanárokat, megszüntették a jogi és teológiai fakultást, eltörölték a vizsgákat. A tudomány, művészet és irodalom terén a legszigorúbb cenzúrát léptették életbe. Az iskolákban a tanulók „tanácsai" parancsoltak a tanárok helyett, akiknek négyhetes tanfolyamot kellett elvégezniük, hogy a kommunista tanokat elsajátítsák.
Leányinternátusok hálószobáiba férfi tanítókat telepítettek be, hogy a kislányok megszokják a férfiak jelenlétét. A közös fürdőkbe férfi orvostanhallgatók kísérték a lányokat, hogy a feleslegessé vált tartózkodást és szemérmet nevetségessé tegyék. A nemi felvilágosítást úgyszólván minden korú gyermeknél folytatták, sokszor vetítettképes előadásokkal. A tanítónőknek a szabad szerelmet nyíltan kellett hirdetniük s meg kellett nyugtatniuk „növendékeiket", hogyha a szerelmi viszony következtében gyermekük születne, azt az állam veszi majd gondozásába. Az óvónők rendeletet kaptak, hogy a gyermekeket el kell idegeníteniük anyjuktól, családjuktól. Feleslegessé kell tenni a családi életet. A gyerekek minden játékszere közös lett, hogy elfeledjék a „magántulajdon bűnét".

A kommunista „irodalomra" és a „népnevelésre" talán a legjellemzőbb egy akkor divatos orfeumsláger, melynek végsora így hangzik:
„Apám, anyám dögölj meg ..."

A verset széltében énekelték, különösen a gyerekek ...

A lakosságtól nemcsak a fegyvereket kobozták el, hanem a szentképeket és a nemzetiszínű zászlókat is.
A bolsevista kormány és közegei híven követték Kun Béla elvét, aki a diktatúra kíméletlen alkalmazását sürgette.
Kun Béla anyagi segítségével már a proletárdiktatúra kitörése előtt megszerveztek egy néhánytagú kommunista terrorcsapatot, amelynek vezére Cserni József volt. Ez lett a magja a magyarországi bolsevizmus hírhedt terrorgárdájának. A „Lenin-fiúk" gaztettei és gyilkosságai minden képzeletet felülmúltak. Nagy részük oroszországi zsidó volt, de akadt köztük szökött fegyenc, gyilkos, csaló, zsaroló, zsebmetsző és betörő. Az emberi társadalomnak ez a söpredéke az elfogott „politikai bűnösöket" a legvadabb kegyetlenségek közt igyekezett vallomásra bírni. Tűket szurkáltak áldozataik körme alá, vonalzót dugtak a torkukba, néha kivájták az áldozataik szemét, vagy kihúzott nyelvüket leszorították és úgy itatták őket literszámra vízzel, a kiszenvedettek holttestét pedig megcsonkították.
Egyik faluban megtörtént, hogy a házkutatás ellen tiltakozó parasztot felakasztották, majd feleségével az akasztás után halotti tort készíttettek ás az asszonyt is odakényszerítették a lakomához. A vacsora után az asszonyt gyermeke szemeláttára szintén felakasztották és végül a gyermeket is agyonlőtték.
A terror Budapesten teljes erővel dühöngött. A magyarságra rászabadult rovottmultú egyének csapatokba verődtek, hogy az ellenforradalmárokat, a tanácsköztársaság ellenségeit hajszolják az egész városban. Éjszakai házkutatásokat tartottak, - mely alkalommal rendszerint ki is fosztották a lakásokat - túszokat szedtek és az elfogottakat a legszörnyűbb kínvallatásnak vetették alá az Országház hírhedt pincéjében.
A vádlottakat itt egy Iczigovics nevű kievi zsidó és terroristái vallatták. Véresre verték, majd kezüknél fogva felakasztották őket s ha a szerencsétlenek nem vallottak, hullákról levágott ujjakat, füleket, kitépett nyelveket és más testrészket hordtak eléjük azzal a fenyegetéssel, hogy őket is megcsonkítják. A testileg, lelkileg agyonkínzott emberek az ijedtségtől sokszor elvesztették eszméletüket. A terroristák ilyenkor orvost hozattak és amikor áldozatuk féligmeddig magához tért, folytatták megkínzását.
Akiket pedig vallatásuk közben halálra kínoztak, azoknak holttestét az Országház lépcsőjéről a Dunába vetették. Ezt nevezték a terroristák „gajdeszbe küldésnek". Ártatlan emberek százait gyilkolták meg itt. Hogy a megkínzottak jajgatásai és halálhörgését illetéktelenek meg ne hallják, az Országház pincéje előtt állandóan autók álltak, amelyeknek motorját adott pillanatban elindították.
A hírhedt kínvallatásokhoz Moszkvából külön bakók érkeztek, akik segédkeztek a legválogatottabb kegyetlenségek végrehajtása körül. Naponta tucatjával tűntek el különféle társadalmi osztályhoz tartozó emberek. A parlament pincéjében lejátszódott tragédiákban főrésze volt Korvin-Klein Ottónak, egy vérszomjas, púpos kis zsidónak, aki a belügyi népbiztosság nyomozó osztályának állott az élén.
Ez az alig 25 éves csupaszarcú gnóm egy részvénytársaság jólfizetett hivatalnoki állásából került a gyűlölet vörös harcosainak élére. Ez a betegeshajlamú szörny szadista kéjjel élvezte végig mások fájdalmának kínjait.

*

A forradalmi törvényszékek minden formaságot elvetettek. Bíró minden 18 évet betöltött munkás lehetett, a bíróságnak nem volt bűnvádi perrendtartása sem. Ellenben bűncselekménynek számított a legcsekélyebb elégedetlenség a diktatúrával szemben. A bíró egy korona pénzbüntetéstől a halálbüntetésig szabadon választhatott a büntetési módok között. A forradalmi törvényszék ítéleteire jellemző, hogy egy vádlottat például „tébolydára" ítélt. A forradalmi törvényszékek főcélja a polgári osztály és a falusi nép állandó sanyargatása volt. Halálos ítéletet a forradalmi törvényszékek aránylag igen keveset hoztak, mert féltek az ilyen eseteket nyilvánosságra hozni. Ha ölni akartak, titokban tették el láb alól a kijelölt szerencsétleneket. Ezeknek a terrorcsapatoknak a vezetői: Szamuely Tibor, Korvin-Klein Ottó és Cserni József voltak, önkéntes jelentkezőkből válogatták ki minden gaztettre elszánt, rovottmultú embereiket a „Lenin-fiúk". Számuk meghaladta a hatszázat. Ez a terrorcsapat Seidler Ernő rendőrségi népbiztos védelme alatt állott. A mindenható népbiztos kellően ki is oktatta embereit. Megnyugtatta őket, hogy „annyi burzsujt tehetnek el láb alól, amennyit csak akarnak, ő majd mindent elsimít..."
A terroristákat nem is kellett biztatni.
1919 április 27-én valósággal hajtó vadászatot tartottak a fővárosban. Fegyveres teherautók robogtak végig a sötét utcákon. Egy-egy ház előtt terroristák álltak meg, majd sápadt férfiakat, asszonyokat vonszoltak ki lakásaikból, fölrakták őket teherautóikra és a rémülettől reszkető város ártatlan túszait magukkal vitték az Országház pincéjébe. A terroristák a túszszedést a maguk módján és a maguk kedvtelésére űzték. Nemcsak a megadott címekre mentek el, néha vaktában törtek rá egy ártatlan házra és annak lakóit is elhurcolták. A túszul elvitt emberek sorsa a lehető legbizonytalanabb volt. Ha a terrorcsapat vezetője jónak látta, esetleg már útközben agyonlőtte őket.
Így lelte halálát Hollán Sándor államtitkár és édesapja.
A budai várban lévő lakásukról vonszolták el őket egy sötét borongós éjszakán. A teherautó megriadt áldozataival lassan kanyargott a vár szerpentinútjain lefelé. A Lánchíd előtt a koromsötét éjszakában megállt az autó. A terroristák leparancsolták áldozataikat a kocsiról és a Dunapartra vitték le őket. Senki se tudta mi történik majd velük. A Duna apró hullámai kísértetiesen csobogtak az éjszakában. A terroristák egy ideig mozdulatlanul álltak, majd visszalökdöstek a két Hollánt, apát és fiút a teherautóra. A gépkocsi most újra megindult Pest felé. A Lánchídra érve, a híd pillérénél ismét megállt. Itt a két áldozatnak ki kellett szállania. Ezután puskatussal agybafőbe verték őket, miközben mögöttük a hídon teljes erővel zúgott a motor. A Duna fölött gomolygó sűrű köd is kedvezett a gyilkosoknak. Hirtelen lövések dördültek gyors egymásutánban. A terroristák a hídpillér kiszögellésére állították áldozataikat és célbalőttek rájuk. Amikor az utolsó lövés is eldördült, tompa loccsanas hallatszott, azután újból csend lett. A gépkocsi teljes sebességgel elrobogott, a Dunába taszított két Hollán holttestét pedig elnyelte az örvénylő víz ...

A „Lenin-fiúk" a Teréz-körúti Batthyány-palotában „rendezkedtek" be. A házat megerősítették, a pincékben rengeteg lőszert, kézigránátot, dinamitot hordtak össze. A gyalogjárdát a ház előtt, a homlokzat két végén eltorlaszolták, a kapuban géppuskás őrség állt, a kapualjban lövegek és aknavetők voltak elhelyezve. A ház előtt géppuskával felszerelt teherautók álltak állandóan indulásra készen. Egyenruhájukat maguk „tervezték": lapos, ellenzős sipkát és bőrkabátot hordtak, derékszíjukba pisztolyokat, rohamkéseket és kézigránátokat aggattak egyéni ízlés szerint. Némelyik csizmájába dugva tőrt is viselt. Házkutatások ürügyével rabolni jártak. Ruhát, élelmiszert, ékszert, bort „rekviráltak", de sokszor elhurcoltak „hadiszállásukra" ártatlan polgári asszonyokat, lányokat is, akiket - ha ellenálltak - vad dorbézolásaik után megvertek és kidobtak az utcára.

 
Ennyi elég volt egy emberélet kioltásához.....

A Parlament földszinti tárgyaló-bizottsági helyiségeit börtönnek, laktanyának, vésztörvényszéknek használták a kommunista terrorcsapatok vezérei. A rabokat közös teremben helyezték el őreikkel együtt. Az egyik vaságy az agyonkínzott rabé volt s mellette pribékje aludt. Igen sokszor megtörtént, hogy a rabokat nem hagyták aludni. Ilyenkor a véresre vert áldozatok mellett felváltva virrasztottak a terrorfiúk. A vallatás után a rabot egy székre ültették, nem engedték lefeküdni s a szerencsétlen, elgyengült embernek egész éjjel ülve kellett virrasztania. A rabok közt mindig ott tartózkodott egy agent provocateur is. Gyakran egy elejtett szó, egy elsuttogott panasz elegendő volt, hogy valakit a halálba vigyen. A közös börtön-kaszárnya helyiségek mellett rendezték be a hírhedt vallató szobákat, amelyekben a középkor raffinált módszereit megszégyenítő kínzások közt hallgatták ki a „vádlottakat". Itt volt Cserninek, a hirhedt terrorista vezérnek hivatalos helyisége is. Egy alkalommal itt vacsorázott s amikor egyik „nyomozója", egy hozzá hasonlatos bandita jó étvágyat kívánt neki, Cserni nevetve jegyezte meg: „köszönöm, van étvágyam, ma húst kapok. Ide nézzen, elég húst!" - és kinyitotta a szomszéd szoba ajtaját. A félhomályból ekkor öt meztelen holttest sápadt körvonalai tűntek elő.
A bolsevizmus egyik legvéresebb emléke Szamuelyi különvonata, amelyet pribékjei egyszerűen, „akasztóvonatnak" neveztek. A halálvonat két Pullmann-kocsiból, két hálókocsiból és egy étkezőből állott. A vagonok tetején géppuskák voltak felállítva, a fülkékben pedig a legelszántabb Lenin-fiúk foglaltak helyet. Ahova ez a vonat berobogott, onnan rémülten menekült az egész lakosság. Nem volt ilyenkor irgalom senki számára. Véletlenek döntöttek élet és halál fölött. A „halálvonat" megérkezésekor egyedül Szolnokon 150 ember tűnt el, ezek közül 57-et, katonatiszteket, polgárokat, gazdákat akaszttatott fel Szamuely. Rögtönítélő törvényszéket játszott, amelynek egyetlen tagja minden alkalommal ő maga volt. Néha, ha megunta ezt a változatot, vésztörvényszéket alakított esküdtekkel. A vésztörvényszék elnöke ugyancsak ő maga volt, esküdtjei pedig a kíséretében lévő terroristák. Szamuely szokás szerint könnyed pózban állt az asztal előtt és legtöbbször cigarettával a szájában gúnyolódott áldozataival. Gyakran előfordult, hogy kegyetlen cinizmussal ezt mondta: „Ennek megkegyelmezek, mert nyomorék ember, ne akasszátok fel" ... aztán néhány pillanatig hallgatott, majd hozzátette: „Lőjétek főbe".
Szamuely - Kun Béla engedélyével - az ellenforradalmi akciók színhelyén saját személyében gyakorolta a rögtönítélő forradalmi törvényszék jogait. Legtöbbször kihallgatás nélkül, rendszerint kézlegyintéssel vagy jelbeszéddel mondott halált az elébe vezetett áldozat fejére, de gyakran szóbeli ítéletet is hozott. Ilyenformán például: „Menjen a fa alá" ... Ez hóhérainak elég volt, hogy cselekedjenek. Kivégeztetett Szamuely ötletszerűen olyan embereket is, akikhez a gyanúnak árnyéka sem ért el. A dunapataji vérengzés alkalmával például megsebesült Szabó János gazda, akit élve a halottak közé temettetett. Sopronkövesden egy Schmidt nevű öreg vasúti pénztárost akaszttatott fel és szerencsétlen áldozatának 25 percig tartó vergődését a saját fiával nézetté végig, majd ugyanarra a fára a fiút is az apja mellé akaszttatta. Így pusztította ki ez az emberi fenevad a köréje csoportosult válogatott gazemberekkel és gyilkosokkal a magyar vidék legderekasabbjainak százait. Dunapatajon 64 embert végeztek ki, Kalocsán 40-et, Debrecenben 86-ot.
Május harmadikán Abonyban hat magyart akaszttatott fel Szamuely, köztük Batik Bélát, aki ellenforradalmat szervezett. „Mars az akasztófára!" — mondta neki és maga tette a kötelet a fiatalember nyakába. Majd cigarettára gyújtott és megveregette áldozata vállát. „Jól fog menni - jegyezte meg - nagyon ügyes hóhérom van." Amikor látta, hogy a fiatal férfit ez nem rémíti meg, dühösen rákiáltott: „Hallod-e te kutya, annyi időt hagyok neked, míg végig ég a cigarettám. Mondd meg, kik voltak a bűntársaid, akkor kegyelmet kapsz!" Leült egy székre. Áldozata kötéllel a nyakában állt az akasztófa alatt és várt. A cigaretta végig égett. Szamuely felállt és az elítéltre nézett. „Éljen a fehér hadsereg, éljen Magyarország!" - kiáltott harsányan Batik, mire Szamuely hozzáugrott és maga rántotta meg a kötelet.
1919 pünkösd vasárnapján Kapuvárra robogott be Szamuely kétszáz terroristával. A Lenin-fiúk kézigránátokkal, tüzelésre kész géppuskákkal vonultak a faluba. A vendéglő előtt megálltak és kiparancsolták a vendéglőst az utcára. Szamuely elé állították, aki kegyetlen pillantással végigmérte a megrémült embert. „Menjen a fa alá!" - mondta kurtán és két terrorista már készítette is a kötelet. Felakasztották.
Aztán végigjárták a Főutcát. Minden fa alá egy-egy embert állítottak. A foglyoktól legfeljebb a nevüket kérdezték meg. Az áldozatokat akasztás előtt véresre verték. Egy Pintér nevű csendőrőrmester alatt leszakadt a kötél. Két apró gyermeke sírva szaladt haldokló apjához és kegyelemért könyörgött. De a „hiéna" hajthatatlan maradt.
A csornai ellenforradalom leveretése után a közeli Győrből Csornára érkezett terroristák száznyolcvan embert szedtek össze túszként. A rabokat Győrbe vitték és egyetlen szűk zárkába gyömöszölték őket. Még a rácsos ablakok vasredőnyeit is rájuk zárták. „Hadd fulladjanak meg!" - mondták a terroristák kedélyeskedve. Győrben a Gombos-féle terrorkülönítmény székelt. Néhány nap múlva Budapestről megjött az erősítés: Szamuely Tibor érkezett meg terrorcsapatával. A forradalmi „hiéna" előtt vörösőrök „tisztították" meg az utcát, ordítozva rohantak végig a városon: „Be a házakba!" Aki nem tudott idejében menekülni, arra rálőttek. Halálos csendben, üres utcákon robogott végig Szamuely géppuskákkal felszerelt autója a városon. A hírhedt halálmester statáriumot tartott. A szabad ég alatt asztalt állítottak a börtön előtti térre. Szamuely maga elé vezettetett vagy harminc foglyot. Senkit se hallgatott ki, csak azt kérdezte tőlük, megvan-e a vagyonuk? Nyolc embert az asztal bal oldalára állított. A többi a jobb oldalra került. Senki se tudta, mi lesz a sorsa. A vésztörvényszék ura végre a baloldalt állókra ordított: „Mars a halálba!" A templom előtti térre hajtották őket. A terroristák a kivégzés előtt puskatussal agyba-főbe verték, leköpködték őket. Takács hadnagynak kinyomták a félszemét. Egyik elítélt, egy csizmadiasegéd, a vesztőhelyre menet összeesett. Ott hagyták a kövezeten. Senki sem törődött vele többé. Akics malomtulajdonost az akasztófa alatt véresre pofozták, mert a szerencsétlen nem rúgta ki maga alól a zsámolyt. A kivégzésnél nem volt orvos. A Szamuely még ki sem hűlhettek, amikor a terroristák letépték róluk a ruhát. A kivégzetteket a többi letartóztatottal temettették el.

*

Szamuely terror különítményein kívül kisebb bandák is járták a magyar vidéket. Nyomukban aratott a halál. De volt szép számmal példa arra is, hogy egyes terroristák „magánakciókat" vállaltak. Ilyen vállalkozásnak esett áldozatul egy szerencsétlen dégi kereskedő, Szigeti Gusztáv. Szigeti Veszprémben volt túszként letartóztatásban. Avval gyanúsították, hogy lakásán egy ellenforradalmárt rejtegetett. A veszprémi politikai biztos valamilyen okból szeretett volna megszabadulni ettől a túsztól, átadott Csomor Gábor terroristának 5000 koronát és megbízta, hogy „intézze" el a dégi kereskedőt. Csomor átvette az Összekötözött foglyot, levitte a Balatonhoz, a tó egyik zátonyára evezett, ott rohamkésével leszúrta Szigetit, levágta balfülét és áldozata holttestére egy követ kötve, a hullát a vízbe dobta. A levágott fület pedig elvitte megbízójának, hogy bizonyítsa a gyilkosság végrehajtását.
Ugyancsak jellemző a vörösök „magánakcióira" Dobsa Miklós tüzérzászlós meggyilkolása. A tüzérzászlós a kommün alatt elveszítette személyazonossági igazolványát. Elment a szovjetházba, hogy újat kérjen. Goldberger Gábor elé került, aki a vörös őrség kerületi parancsnokságának politikai biztosa volt. Ez a huszonhárom éves ex-joghallgató, élet és halál ura, pökhendien förmedt rá a fiatalemberre, aki mosolyogva adta elő kérését. Goldberger dühbe jött, a „hetyke úrfit" nyomban elfogatta és a Lenin-fiúkhoz vitette át azzal, hogy „küldjék gajdeszbe". Cserni először nem akarta vállalni a nyilvánvalóan ártatlan fiatalember kivégzését és visszaküldte Goldbergerhez. A hatalomtól megvadult zsidó politikai biztos és nyomozó vad dühvel parancsolta vissza a terroristákat a Batthyány-palotába és telefonon utasítást adott Cserninek a kivégzésre. A hírhedt Batthyány-palotában két terrorista „vette munkába" a szerencsétlen ártatlan fiatalembert. Levonszolták a pincébe, gumibotokkal úgy agyba-főbe verték, hogy állkapcsa és karcsontja eltört. Ezután pisztollyal közvetlen közelből agyonlőtték. A holttestet másnap a Dunába dobták. Cserni ezután közölte Goldbergerrel, hogy „elintézték" az ügyet, mire az csak annyit felelt: rendben van.
A terrorcsapatok vezéreinek legmegbízhatóbb kémje egy tizennégyéves, kisnövésű zsidófiú volt, aki pisztolyokkal és tőrökkel felfegyverkezve mászkált mindenfelé a városban. Ajtók, függönyök mögül hallgatta ki a gyanútlan és legtöbbször ártatlan emberek beszélgetését, de bedugták az autóülések alá is, vagy bebújtatták egy csomagládába. A politikai nyomozóosztály e „házi viperája" - így hívták maguk közt - majdnem minden esetben hozott magával újabb és újabb áldozatokat.

*

A tanácskormány ellen az ország hazafias elemei több ízben kíséreltek meg felkelést. A magyar vidék parasztsága számos helyen próbálkozott többé-kevésbbé szervezett ellenforradalommal, de a bolsevisták terrorcsapatai borzalmas kegyetlenséggel vérbefojtották a felkelők minden kísérletét. Az első ellenforradalmi szervezkedést még áprilisban fedezték fel. Nikolényi Dezső rendőrfogalmazó, dr. Stenzel János ügyvéd, Várkonyi Bálint földbirtokos és hat társa voltak ennek az ellenforradalmi szervezkedésnek a vezetői. Mind a hárman életükkel fizettek érte. Az ellenforradalmárok „bűnperének" tárgyalásakor a vésztörvényszék tanácsában az elnök szerepét Cserni József, a Lenin-fiúk vezére játszotta. A kilenc vádlott „bűnperét" Cserni tíz perc alatt intézte el. Nyolc ellenforradalmárt halálra ítélt és az ítélet indokolásaként hatalmasat füttyentett. Április 23-án éjfélkor a Markó-utcai fogház irodájában kihirdették az elítéltek előtt, hogy ötüknek megkegyelmeztek, de Nikolényi, Stenzel és Várkonyi ítélete „jogerős" és azonnal végrehajtják. Az elítélteket nyomban átadták Dögei Imre terroristának, aki hajnali háromkor a szomszédos iskola udvarán tizenkét terroristájával ki is végezte az ellenforradalmárokat.
Budapesten a legnagyobb szabású ellenforradalmi megmozdulás 1919 június 24-25-én zajlott le. Ennek az ellenforradalomnak a megszervezésében döntő szerepe volt Lemberkovics századosnak és egy katonapapnak, Zákány Gyulának. Látszólag az ellenforradalommal tartott Budapest városparancsnoka, Haubrich is, de amint utóbb kiderült, éppen ez az áruló volt az, aki a nemzeti megmozdulást leleplezte. A Ludovika Akadémia növendékei, az óbudai monitorok, a tüzérlaktanya legénysége, tisztjeinek vezetésével és egy újpesti gyár munkássága ugyanis vakmerően megkísérelték a vörös kormány megdöntését. Június 24-én három monitor nemzetiszínű zászlóval kifutott a Dunára, 50 ludovikás megszállta a telefonközpontot, a tüzérlaktanyában gyülekezett tisztek pedig a hatalom átvételéért felvették a harcot. De a vörösök résen voltak és egymásután küldték terrorkülönítményeiket a városba. Ágyúk dörögtek, golyók süvítettek, géppuskák kattogtak. Kemény harc fejlődött ki, melynek folyamán a túlsúlyban levő vörösök leverték a nemzeti csapatokat, a magyar munkásságot pedig ravasz ámítással megadásra bírták.
Csak két helyen lángolt tovább a harc, ott: ahol a fehérruhás ludovikások kitartottak, ötven fiú védte hősies elszántsággal a reájuk bízott telefonközpontot másnap hajnalig. Bajtársaik pedig a Ludovika Akadémia épületét védelmezték, amelyet egy teljes vörös gyalogezred rohamozott meg. Egész éjszaka állt a harc. A ludovikások magukrahagyottan, reménytelenül küzdöttek, mialatt a vörösök óráról-órára kapták az erősítést. Hajnalban tüzérség vonult a Ludovika Akadémia elé s a vörösök beüzentek, hogy szétlövik az egész épületet, ha a növendékek nem adják meg magukat. Csak ekkor nyíltak meg a kapuk és az ellenforradalom hősei, a fehérruhás kadétok letették a fegyvert. A vörös katonák feltűzött szuronyú puskákkal, durván lökdösve kísérték őket a fogságba. Tervbevett kivégzésüket csak Romanelli alezredesnek, a budapesti olasz katonai misszió kiváló vezetőjének közbelépése mentette meg a biztos haláltól. Az Oktogon-téren nyilvánosan akarták fölakasztani őket...
Május elején a vörösök újabb ellenforradalmi mozgalomra bukkantak: Dormándy Géza vezérkari alezredes állt az élén ennek a nagyobbára katonatisztekből álló szervezkedésnek. A tiszteket elfogták, de halálos ítéletre nem került sor, mert az antant missziók Dormándy alezredest jól ismerték mint összekötő tisztet és közbenjártak érdekében. Május közepén még Rákospalotán fogtak el a vörösök ellenforradalmárokat, főleg volt rendőrtiszteket.

*

Az ellenforradalom napján a szovjetház, amelyet a monitorok lőttek, hirtelen kiürült. A népbiztosok elbújtak, csak Lukács György népbiztos maradt a szovjetházban. Átvette a parancsnokságot és első dolga volt a terrorcsapatokat az utcára vezényelni. „Aki ellenforradalmi magatartást tanúsít, le kell lőni!" - hangzott parancsa s evvel odadobta az utca ártatlan embereit a terroristák vérengző kedvének. A Lenin-fiúk első áldozatai azok voltak, akik véletlenül a Dunaparton jártak s amikor a nemzeti lobogóval felékesített monitorokat meglátták, zsebkendőjüket lobogtatták a hajók felé. A terroristák azonnal lövöldözni kezdtek rájuk, mire többen golyótól találva, holtan estek össze. A holttesteket a terroristák kirabolták és a Dunába dobták. A gyilkosok közül a legvérengzőbb egy Löbl Mór nevű zsidó terrorista volt. Ugyanez a Lenin-fiú szúrta le még aznap este Madarász Béla orvosnövendéket is, aki lakásán lámpafénynél szigorlatára készült. A terroristák szerint „fényjeleket" adott le a szerencsétlen fiú. A súlyosan megsebesített áldozatot még élve dobták a Dunába.
A Szamuely-különítmény büntetőexpedíciói után az erőszakos rekvirálások következtek, minthogy a főváros élelmezésének teljes csődje katasztrofális méreteket öltött.
Azokról a vidékekről, ahol a különítmény végigvonult, eltűnt a búza, a tojás, a marhaállomány és a zsír, sőt még a bor is. A durva fosztogatások a város ellen lázították a falut, a munkás ellen ingerelték a parasztot. A kommunizmus zsákutcájába került vezetők hiába kísérelték meg a vidék elégedetlenségét vérbefojtani.
A mezőgazdasági munkások bére hihetetlen arányban emelkedett. A kanászok havi fizetése 1500 korona volt. Ennek ellenére már hat hét multán minden józan ember kiábrándult a kommunizmusból. A pénz szemlátomást értéktelenedett el. A korona, amely Kun-Kohn Béla hatalomra jutása előtt is már csak 10 fillért ért, most fél fillére zuhant.
A szükségpénz már Károlyi idején forgalomba került. Az Osztrák-Magyar Bank papírpénze, melyet Bécsben nyomtattak, nem fedezte a szükségletet. A népköztársaság közönséges papírosra nyomtatott bankópénzt bocsátott ki, melyet „fehérpénz"-nek neveztek. A kommün elkoboztatta a régi „kékpénz"-t, melyet a külföldi tőzsdéken még jegyeztek és mesterségesen szaporította a „fehérpénz"-t. Ennek természetes következménye lett, hogy ezek a bankók még a külföldön is teljesen elértéktelenedtek. A népbiztosok ekkor újfajta fizetési eszközt hoztak forgalomba a postatakarékpénztár számlájának terhére. De ezzel sem volt sikerük. Kétségbeesésükben egy negyedik pénzfajtával is kísérleteztek, amelynek eszmei aranyalapja a: „közbizalom" lett volna. De ez sem vált be.
A parasztság makacsul kitartott „maradi" pénzügyi nézetei mellett és nem fogadta el az újfajta pénzkreációkat. Nem adott el semmit és végül már csak annyit termelt, hogy saját szükségletét szűken fedezze.
A főváros így tehát önellátásra volt utalva. Felszánttatta és bevettette a lóversenytereket, az üres telkeket és a külvárosok tereit. A városligetben teheneket és birkákat legeltetett. Villamoskalauzokból pásztorok lettek, szerelőkből pedig traktorvezetők. Könnyű kitalálni, hogy ennek a „városi mezőgazdaság"-nak az „eredményei" mennyire voltak eredményesek. A főváros ellátása - noha Szamuely rendületlen buzgalommal folytatta vidéki vérengzéseit - napról-napra nyomorúságosabbá vált...
A barbár rekvirálások éppen csak a népbiztosságok és a nagyüzemek személyzetének ellátását biztosították. A város lakossága a környékre kénytelen vándorolni, hogy élelmiszerekhez jusson. Kis csoportok kelnek útra, hogy faluról-falura járva, ennivalóra cseréljék be a magukkal cipelt ruhát, cipőt, ágyneműt, ékszert. Mert pénz híján, újra feltámadt a cserekereskedelem, a magasabb emberi kultúrát megelőző korszak mintájára.
Akadt olyan parasztasszony, aki egy pár pulykáért egy zongorát kért.

Az élelmiszerárak emelkedésére jellemző az alábbi statisztika:

  Májusban Júniusban Júliusban
Egy kiló zsír    150 - 180 K 200 - 250 K 320 - 360 K
Egy kiló vaj    120 - 150 K 160 - 220 K 300 - 320 K
Egy tojás 4 - 5 K 6 - 7 K 7 - 10 K
Egy tyúk    120 - 160 K 180 - 240 K 320 - 350 K
Liba kilója - 160 - 180 K 220 - 230 K
Egy kiló cukor  100 - 120 K 120 - 140 K 150 - 160 K
Egy kiló tök - 20 - 25 K 20 - 25 K
Egy kiló zöldbab  - 32 - 38 K 32 - 38 K
Egy kiló fehér liszt 18 - 20 K 30 - 36 K 40 - 45 K
Egy kiló új burgonya - 50 K 40 K
Egy kiló só 20 K 30 K 50 K
Egy kiló marhahús (maximált árban) 24 K 26 K 30 K
Egy kiló marhahús (kéz alatt) 40 - 50 K 60 - 80 K 100 - 120 K

A takarékosság érdekében a Kun-Kohn-féle kormányzat egy vagy két tál ételre szóló élelmiszer jegyet adott ki a dolgozóknak, akiknek a számára étkezőhelyet létesített. A jegyek birtokosai órák hosszat ácsorogtak az étkezdék előtt és rendszerint szomorú szívvel, korgó gyomorral távoztak, mert a „vendéglő" készlete elfogyott, mielőtt mindenki kaphatott volna belőle. Ilyenkor az igazgató-elvtárs bezárta az ajtót és kiakasztotta a táblát: „Mára nem maradt - jöjjenek holnap..."
Még a kávéházak is csukva voltak 10-től 4-ig, majd 10-től 8-ig. Világítás alig volt, egy-egy lámpa égett csupán, a városnak takarékoskodnia kellett az áramszolgáltatással. A vendégek vizes árpakávén és vízen kívül mást nem fogyaszthattak.
Mialatt Szamuely géppuskái azon fáradoztak, hogy a vidéket - a gyilkosságok ezreivel - serkentsék a város ellátására, a hivatalos kormányzat, ugyanennek a célnak érdekében, propagandával akarta a falusiak szívét meglágyítani. Falragaszokkal borították el a falvakat. A plakátok két kövér parasztot ábrázoltak, kik sertéssel, baromfival, vajjal, tojással, kenyérrel megrakott kocsit hajtanak. A kocsi felé csontvázzá aszott munkások nyújtják ki száraz kezüket.
„Adj nekünk enni, - hangzott a plakátok vörösbetűs felirata - hogy „ruhát, szerszámot szállíthassunk neked."
Egy bányamunkás átlagteljesítménye 1918 októberében 7.06 q volt. Ez, 1919 májusában 3.09 q-ra esett vissza, holott a munkabére 10 koronáról 58 koronára emelkedett. Ugyanakkor ezért a pénzért jóval kevesebbet vásárolhatott, minthogy a hatszorosára megnagyobbodott munkabér vásárlóereje kevesebb volt, mint az eredeti 10 korona fele.
Az öntöttvas önköltsége 100 kg-ként 59 koronáról 2700 koronára szökött fel.
A vörös gazdasági bizottság egyik tagja: Varga, a gyűlés színe előtt a következő kijelentést tette:
„A munkateljesítmény a békeidőkhöz viszonyítva 50 százalékkal csökkent. Ha ennek az okát keressük, úgy azt nem találjuk sem a fűtőanyag, sem a nyersanyag hiányában, hanem kizárólag a kapitalizmus kényszerrendszabályainak eltörlésében. A kapitalista termelési rendben a munkás szorgalmasan dolgozott. Erre minden oka megvolt, mert ha teljesítménye nem volt megfelelő, kidobták. Mi most leromboljuk ezt a fegyelmet és az önfegyelmezésen alapuló munkarendszert léptettük életbe. Ez a könnyítés azonban nem segített a bajon. A darabszám- és az órabérrendszer eltörlése szintén csökkenti a válogatott munkások teljesítményét."

*

Július végére a teljes gazdasági lezüllés, a magyar parasztság és a tisztviselőkar makacs ellenállása alapjaiban rendítette meg a proletárdiktatúrát. A „vezéreket" nyomasztó félelem szállta meg.

Ezt az aggodalmat tükrözi az alábbi falragasz, mely nem éppen nagy önbizalomról tanúskodik:

 

A Szegeden megalakult magyar kormány tevékenysége és Horthy Miklós fővezér által újonnan szervezett fegyveres ereje is olyan fenyegetés volt, amellyel a proletárdiktatúra urainak számolniuk kellett.
A főváros utcáin ekkor már nyíltan suttogtak a nemzeti hadsereg közeli bevonulásáról és a kommün bukásáról. Az emberek ragyogó arccal adogatták kézről-kézre

a szegedi kormány röplapját:

Hozzájárult a vörös uralom bukásához az antant hatalmak egyre növekvő ellenszenve Kun Béla és társainak „kormánya" iránt, továbbá a vörös hadsereg veresége és a románok előnyomulása Budapest felé. A bolsevista vezérek valóban már csak menekülésre gondoltak.

Mi sem bizonyítja jobban a kommunisták kétségbeejtő helyzetét, mint ez a falragasz:

Kun Béla „zokogó hangon" telefonált Bécsbe Böhmnek, - Böhm Vilmos volt a tanácsköztársaság bécsi követe - és menedékjogot kért maga és társai számára. „Veszélyben forog az életem" - jajveszékelt Böhmnek, mert ekkor már csak magával törődött. Az akkori osztrák kormánytól Böhm ki is eszközölte a menedékjogot. Erre augusztus elsején este Kun Béla a népbiztosok nagy részével autón kimenekült a budapesti pályaudvarra. Különvonatba szálltak és még idejében kiszöktek az országból. Csak nyomort, szegénységet, zűrzavart és borzalmas uralmuk véres emlékeit hagyták maguk mögött.

Ekkor jelent meg Romanelli alezredes kiáltványa:

A bolsevisták menekülése után a szociáldemokraták három napig voltak uralmon, majd különböző rövidéletű átmeneti kormányok váltották egymást, míg Horthy Miklós fővezér a nemzeti hadsereg élén a Dunántúl megtisztítása és megszervezése után be nem vonult a fővárosba és a nemzeti hadsereg védelmező karja oltalmában az alkotmányos élet meg nem indulhatott.

 

Marjai Frigyes
KERESZTES HADJÁRAT 1941...
STÁDIUM SAJTÓVÁLLALAT RT.

Forrás: MOZAIK A MAGYAR KOMMÜN RÉMNAPJAIRÓL 
  AZ ANTIBOLSEVISTA KIÁLLÍTÁS TÁJÉKOZTATÓJA
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.